ZÖLDKÁRTYA, AMERIKAI ÁLLAMPOLGÁRRAL KÖTÖTT HÁZASSÁG ALAPJÁN
Ismételten megélénkült az érdeklődés a családegyesítéssel, azon belül is az amerikai állampolgárral kötött házasságokra vonatkozóan. Ez több esetben a vízummentesség bevezetésével kapcsolatos új rendelkezésekből származó szigorított szabályok miatt is lehet.
Mint az köztudott, korábban a túrista vízummal túltartózkodott személyek esetében a Bevándorlási Hivatal elnézte a túltartózkodást és lehetőséget adott arra, hogy ennek ellenére valaki megkapja a zöldkártyát amerikai állampolgár házastársa révén. Ez a gyakorlat a mai napig él.
Tehát amennyiben az ittartózkodó bevándorlási jogi státusza legális, valamint az illegális ittartózkodás azon esetében, mikor a bevondorló érvényes vízummal lépett be az országba, azonban a tartózkodási engedélyen feltüntetett időtartamon túl maradt az ország területén, a házasság útján való bevándorlás lehetősége engedélyezett.
A vízummentesen beutazók esetében egy általános státuszmódístási tilalom áll fenn. A vízummentesen utazók nem hosszabíthatják, illetve módosíthatják tarózkodási engedélyüket, és a kilencven nap lejártával el kell hagyniuk az országot. Azonban amerikai állampolgárok házastársaira, illetve kiskorú gyermekeire nem vonatkozik a státuszmódosítás tilalma. Ennek alapján az amerikai állampolgár házastársa, illetve kiskorú gyermeke számára, akik vízummentesen érkeztek az Egyesült Államokba a törvény lehetővé teszi, hogy a vízummentességi programban való részvétel ellenére módosítsák a státuszukat, és az amerikai állampolgárral kötött házasság alapján zöldkártyát szerezzenek. Több esetben erre még abban az esetben is lehetőség adódik, ha a külföldi házastárs túltartózkodott, és a kilenven napot meghaladóan tartózkodott az országban.
A családegyesítéssel, illetve egyéb bevándorlással kapcsolatban felvetődött kérdéseikkel és problémáikkal keressék irodánkat ingyenesen hívható telefonszámunkon.
Goldberger Péter
1(866)984-9833
Jelen publikáció kizárólag tájékoztató jellegű, jogi tanácsadásnak nem tekinthető. Felmerülő jogi problémáikkal forduljanak irodánkhoz bizalommal.